2012. április 11., szerda

Rák. Simonton tanfolyam. Lelki háttér 1.

Rájöttem, hogy kimaradt a konkrét beszámolóm a Simonton-tanfolyamról.

Arra gondoltam, felosztom a beszámolómat, mert nagyon bele tudok melegedni, holnap reggelig tudnék erről írni, beszélni, és ez most keresztezné abbéli elhatározásomat, hogy fél 7-kor felkeljek... :-)

Nagyon izgalmas számomra amit tanultam a daganatos betegségekről, azok kialakulásáról, és főleg a lelki tényezőkről.

Sokáig volt bennem kérdés, hogy vajon én lehetek-e rákos, ha nem, miért nem, ha igen, hogyan lehet ebben megbetegedni, és ki lehet-e ebből gyógyulni?

Sokat dokumentálódtam az ügyben. Mindkét nagymamámnak volt már találkozása daganattal, a különbség abban állt, hogy anyai nagymamám belehalt a gyomorrákba, apai nagymamám valahogy legyűrte a méhdaganatát, műtét nélkül. Persze ő nem beszél róla, ha említi, csak annyit mond: "amikor beteg voltam." Megtaláltam régi iratok között azt, amivel kiengedték a kórházból, és akkor döbbentem rá, hogy neki igazából méhdaganata volt.
Szóval nem tudtam pontosan, hogy érint-e a kérdés engem, vagy nem, ezért kezdtem jobban körülnézni a témában. Meglehet, hogy amit leírok, esetleg felszínesen, kicsit lecsupaszítottan hat, pszichológus-ízű lesz arra törekszem, hogy a lényeget tudjam megragadni, leírni. És persze minden véleményre-ellenvéleményre nyitott vagyok.

Tőrös Ildikó, akivel a Simontont végigcsináltam, rákból gyógyult ki.
Ezért hiteles nekem mindaz, amit tőle tanultam.
Elmondta, hogy egyszerre sok tényezőnek kell összejönnie azért, hogy a daganat létrejöhessen.

Az első lépés: 
1. Tudattalanul, alaposan, tartósan eljutok magamban egy olyan lelkiállapotba, amikor azt érzem, hogy szeretnék meghalni. Rengeteg formában meg lehet ezt fogalmazni. Az egyik csoporttársam Simontonon, aki éppen rákból gyógyult ki, elmesélte, harmadik gyermeke születése után azt érezte: "már semmi értelme az egésznek, szar ez az élet."(hangsúlyozom!! TUDATTALANUL történik mindez.)

Feldmár András úgy fogalmaz egyik könyvében (igyekszem helyesen parafrazálni):
A rákos ember tudatállapotát úgy lehet elképzelni, mintha egy napon elhatároznám, hogy kiugrom a tizedik emeletről. Lehet, hogy teljesen leengedem magam.
De van olyan, hogy eszembe jut: nem akarok meghalni, s ilyenkor megállítom magam mondjuk a negyedik emeletnél. És akkor lehet, hogy nagyon elkezdek dolgozni magamért. Annyira, hogyha valóban nagyon erős bennem az élni vágyás, akkor meggyógyulok. Ha lelkem mélyén igazából semmi erős értelmet, célt, hajtóerőt nem találok, valószínűleg leengedem magam a negyedik emeletről is. Vagyis belehalok a betegségbe.


Beszámolómat hamarosan folytatom.

2012. február 22., szerda

2O12 első bejegyzése

Kedves Blogolvasó,
Boldog új évet kívánok Neked, aki erre vetődsz.
Feltűnt nekem, hogy valami hiányzik az életemből. Éspedig a blogom, a blog írása.
Rengeteg dolog történik velem, bennem, a csoportjaimban, úgyhogy igyekszem megkeresni a fonalat, hogy folytathassam az írást.
Először is van egy rakás tervem erre az évre. Úgy magánéleti vonatkozásban, mint csoportvezetőként.
Beleszerettem néhány képzésbe, és alig várom, hogy részt vehessek már rajtuk. Ezekről bővebben akkor írok majd, amikor benne leszek a folyamatokban.
Csoportvezetőként izgalmas folyamatok részese vagyok. És remélem, hogy leszek még.
Újra meg újra rácsodálkozom az autogén tréningre. Miket elő nem hoz, és milyen szépen lehet ezzel a "kicsinek" tűnő relaxációs technikával dolgozni...
A tavalyi csoportból az egyik nő felhívott a tegnap, és elmesélte, hogy új munkahelye van egy hete. Egészen más, mint amit eddig csinált, nagyon élvezi a munkáját. Mivel gyorsan kell beleszoknia az új munkaritmusba, sok kihívás előtt áll, és mellesleg sok a tanulnivalója, elmondta, hogy intenzíven végzi a gyakorlatokat. Munkaidő lejárta után, illetve reggel, indulás előtt leül, elvégzi a teljes gyakorlatsort, elmondása szerint: "különben alig bírnám ki a napot". Természetes, hiszen ez az egyik szerepe ennek a technikának: hosszútávon hat az idegrendszerre, a gyakorlás nyomán stabilizálódik az idegrendszer, a szorongás szintje csökken, az immunsejtek pedig nagyobb hatásfokkal védik a szervezetet ezáltal.

2011. augusztus 13., szombat

Visszaszámlálás indul, jelentkezhetsz az új csoportba!


Szeptember 20-tól új önismereti relaxáció csoportot indítok.

ÖNISMERETI - mert egy csoportban mindig lehetőség van magadról új dolgokat felfedezned. Mivel tréningről van szó, csak bizonyos szintig mehetünk mélyre az önismeretben.

RELAXÁCIÓ - mert az alkalmak alapját az autogén tréning 20 gyakorlata adja, ami egy relaxációs technika.
Relaxálni azt jelenti, hogy bizonyos rendszerességgel (naponta kétszer-háromszor 10 perc) szervezeted megélheti a teljes pihenés élményét. Eközben szervezeted felfrissülhet, beindulnak az öngyógyító folyamatok.

MIRE JÓ EZ?

2011. július 29., péntek

Blogszemle :-)

Nagyon ügyesen dolgoznak ezek a Lányok, szeretem a blogjukat. Nézzetek körül, ha erre tévedtek, az alkotó kedv, a kreativitás és a játékkedv minőségi munkává egyesül (szerintem) a munkáikban. Beleszerettem néhány táskába, legszívesebben többet is megvennék egyszerre!
http://szatyrok-taskak.blogspot.com/2011/06/jatek.html?showComment=1311889587153#c5562332308918138440

2011. július 11., hétfő

Röviden a Simonton tanfolyamról

Májusban egyszerűen úgy éreztem, olyan nagyot, olyan sokat kaptam a Simonton tréningen, hogy ezt szavakba önteni inkább szentségtörés, az élményeim profanizálása.
Most azért írok néhány szót erről a hat napról, mert ez hiányzik a láncszemből.
Tőrös Ildikóban nagy szakembert, végtelenül hiteles és alázatos (a lehető legpozitívabb értelemben vett) embert, született "bábát" ismertem meg. Nem, ez nem reklám, hanem nagy tapasztalat.
A hat napot ugyanúgy csináltam végig, mint a

2011. május 16., hétfő

Simonton tanfolyam, Budapest

Ma éjjel utazom Pestre, és a hét végére már beavatottja leszek a Simonton módszernek.
Alig várom már, hogy tanulhassak!
Május 17-től 22-ig leszek a Fővárosban, intenzív munka, tanulás vár rám. Ez egy nagyon rövidke bejegyzés, mert még pakolnom kell egy-két dolgot. Vasárnap érkezem vissza, ha addig sikerül gépközelbe kerülnöm, írok majd a tanfolyamról is.
Szép, tartalmas hetet kívánok minden kedves blogomra vetödőnek. :-)

2011. április 24., vasárnap

Kedves Blogolvasó,

a megújulás, az új kezdetek ünnepén, 
kívánok Neked szép ünneplést, 
igazán vidám, könnyű szívet, 
boldog tavaszi napokat.