A Relaxációt csoportos, illetve egyéni formában is vezetem.
Egy ilyen egyéni beszélgetés élménye maradt meg bennem. Úgy érzem, annyira csodálatos folyománya a relaxáció rendszeres gyakorlásának, alkalmazásának, hogy erről muszáj írnom.
Akiről írok, egy hete naponta 2-3 alkalommal is "üzembe helyezte" az első gyakorlatot. Ma pedig beszéltünk relaxációs élményeiről és mellesleg hirtelen csak úgy eszébe jutott: egy hete nem szédül.
Első találkozásunkkor nem tett említést erről a dologról, viszont ahogy mesélt, rájött: elő-előfordult, hogy az utcán vagy számítógépezés után érezte, hogy egy pillanatra megtántorog. Ez a jelenség pedig teljesen kimaradt, mióta gyakorolja a relaxációt.
Arra gondolok, hogy a gyakran és hosszan tartó izomfeszülés maga után vonja az erek szűkülését, így nem jut optimális mennyiségben tápanyag és oxigén az agyhoz, ezáltal pedig létrejöhet a szédülés.
A Relaxáció természetesen azért nagyon jó ilyen esetekben, mert az első 4-5 hétben pontosan az izmok ellazítását tanuljuk, ezt tanulja a szervezet. És láss csodát, amint megszokja testünk, hogy időnként kap egy kis szünetet, feltöltődhet és kiengedheti a felesleges feszültséget magából, rögtön jelzi, hogy valami helyére került: eltűnik a szédülés.
Remélem, a továbbiakban is írhatok még ilyen élményekről, amelyek a szervezet ennyire szép, harmonikus munkáját bizonyítják.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés küldése