Rájöttem, hogy kimaradt a konkrét beszámolóm a Simonton-tanfolyamról.
Arra gondoltam, felosztom a beszámolómat, mert nagyon bele tudok melegedni, holnap reggelig tudnék erről írni, beszélni, és ez most keresztezné abbéli elhatározásomat, hogy fél 7-kor felkeljek... :-)
Nagyon izgalmas számomra amit tanultam a daganatos betegségekről, azok kialakulásáról, és főleg a lelki tényezőkről.
Sokáig volt bennem kérdés, hogy vajon én lehetek-e rákos, ha nem, miért nem, ha igen, hogyan lehet ebben megbetegedni, és ki lehet-e ebből gyógyulni?
Sokat dokumentálódtam az ügyben. Mindkét nagymamámnak volt már találkozása daganattal, a különbség abban állt, hogy anyai nagymamám belehalt a gyomorrákba, apai nagymamám valahogy legyűrte a méhdaganatát, műtét nélkül. Persze ő nem beszél róla, ha említi, csak annyit mond: "amikor beteg voltam." Megtaláltam régi iratok között azt, amivel kiengedték a kórházból, és akkor döbbentem rá, hogy neki igazából méhdaganata volt.
Szóval nem tudtam pontosan, hogy érint-e a kérdés engem, vagy nem, ezért kezdtem jobban körülnézni a témában. Meglehet, hogy amit leírok, esetleg felszínesen, kicsit lecsupaszítottan hat, pszichológus-ízű lesz arra törekszem, hogy a lényeget tudjam megragadni, leírni. És persze minden véleményre-ellenvéleményre nyitott vagyok.
Tőrös Ildikó, akivel a Simontont végigcsináltam, rákból gyógyult ki.
Ezért hiteles nekem mindaz, amit tőle tanultam.
Elmondta, hogy egyszerre sok tényezőnek kell összejönnie azért, hogy a daganat létrejöhessen.
Az első lépés:
1. Tudattalanul, alaposan, tartósan eljutok magamban egy olyan lelkiállapotba, amikor azt érzem, hogy szeretnék meghalni. Rengeteg formában meg lehet ezt fogalmazni. Az egyik csoporttársam Simontonon, aki éppen rákból gyógyult ki, elmesélte, harmadik gyermeke születése után azt érezte: "már semmi értelme az egésznek, szar ez az élet."(hangsúlyozom!! TUDATTALANUL történik mindez.)
Feldmár András úgy fogalmaz egyik könyvében (igyekszem helyesen parafrazálni):
A rákos ember tudatállapotát úgy lehet elképzelni, mintha egy napon elhatároznám, hogy kiugrom a tizedik emeletről. Lehet, hogy teljesen leengedem magam.
De van olyan, hogy eszembe jut: nem akarok meghalni, s ilyenkor megállítom magam mondjuk a negyedik emeletnél. És akkor lehet, hogy nagyon elkezdek dolgozni magamért. Annyira, hogyha valóban nagyon erős bennem az élni vágyás, akkor meggyógyulok. Ha lelkem mélyén igazából semmi erős értelmet, célt, hajtóerőt nem találok, valószínűleg leengedem magam a negyedik emeletről is. Vagyis belehalok a betegségbe.
Beszámolómat hamarosan folytatom.
A módszer: stressz- és szorongásoldás a testi és lelki jóllétért. A blog: egy relaxáció tréner blogja csoportról, csoportvezetésről, relaxációs élményekről, szimbólumokról, álmokról.
2012. április 11., szerda
2012. február 22., szerda
2O12 első bejegyzése
Kedves Blogolvasó,
Boldog új évet kívánok Neked, aki erre vetődsz.
Feltűnt nekem, hogy valami hiányzik az életemből. Éspedig a blogom, a blog írása.
Rengeteg dolog történik velem, bennem, a csoportjaimban, úgyhogy igyekszem megkeresni a fonalat, hogy folytathassam az írást.
Először is van egy rakás tervem erre az évre. Úgy magánéleti vonatkozásban, mint csoportvezetőként.
Beleszerettem néhány képzésbe, és alig várom, hogy részt vehessek már rajtuk. Ezekről bővebben akkor írok majd, amikor benne leszek a folyamatokban.
Csoportvezetőként izgalmas folyamatok részese vagyok. És remélem, hogy leszek még.
Újra meg újra rácsodálkozom az autogén tréningre. Miket elő nem hoz, és milyen szépen lehet ezzel a "kicsinek" tűnő relaxációs technikával dolgozni...
A tavalyi csoportból az egyik nő felhívott a tegnap, és elmesélte, hogy új munkahelye van egy hete. Egészen más, mint amit eddig csinált, nagyon élvezi a munkáját. Mivel gyorsan kell beleszoknia az új munkaritmusba, sok kihívás előtt áll, és mellesleg sok a tanulnivalója, elmondta, hogy intenzíven végzi a gyakorlatokat. Munkaidő lejárta után, illetve reggel, indulás előtt leül, elvégzi a teljes gyakorlatsort, elmondása szerint: "különben alig bírnám ki a napot". Természetes, hiszen ez az egyik szerepe ennek a technikának: hosszútávon hat az idegrendszerre, a gyakorlás nyomán stabilizálódik az idegrendszer, a szorongás szintje csökken, az immunsejtek pedig nagyobb hatásfokkal védik a szervezetet ezáltal.
Boldog új évet kívánok Neked, aki erre vetődsz.
Feltűnt nekem, hogy valami hiányzik az életemből. Éspedig a blogom, a blog írása.
Rengeteg dolog történik velem, bennem, a csoportjaimban, úgyhogy igyekszem megkeresni a fonalat, hogy folytathassam az írást.
Először is van egy rakás tervem erre az évre. Úgy magánéleti vonatkozásban, mint csoportvezetőként.
Beleszerettem néhány képzésbe, és alig várom, hogy részt vehessek már rajtuk. Ezekről bővebben akkor írok majd, amikor benne leszek a folyamatokban.
Csoportvezetőként izgalmas folyamatok részese vagyok. És remélem, hogy leszek még.
Újra meg újra rácsodálkozom az autogén tréningre. Miket elő nem hoz, és milyen szépen lehet ezzel a "kicsinek" tűnő relaxációs technikával dolgozni...
A tavalyi csoportból az egyik nő felhívott a tegnap, és elmesélte, hogy új munkahelye van egy hete. Egészen más, mint amit eddig csinált, nagyon élvezi a munkáját. Mivel gyorsan kell beleszoknia az új munkaritmusba, sok kihívás előtt áll, és mellesleg sok a tanulnivalója, elmondta, hogy intenzíven végzi a gyakorlatokat. Munkaidő lejárta után, illetve reggel, indulás előtt leül, elvégzi a teljes gyakorlatsort, elmondása szerint: "különben alig bírnám ki a napot". Természetes, hiszen ez az egyik szerepe ennek a technikának: hosszútávon hat az idegrendszerre, a gyakorlás nyomán stabilizálódik az idegrendszer, a szorongás szintje csökken, az immunsejtek pedig nagyobb hatásfokkal védik a szervezetet ezáltal.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

